Szakkörre készült Oravecz Imre: Halászóember műve alapján (:

A kőoroszlán,

ott a téren feküdt,

büszkén,

bátran,

legyőzhetetlenül,

az időre vicsorogva,

ami felett győzelmet aratott,

 nem mozdult,

csak meredt a távolba,

világos testén táncoltak a napsugarak,

tudta jól,

hogy a kis tér az övé,

s ő az egyetlen éke,

 

hozzáértem, de semmi,

mintha tagjait túl nehéznek érezte volna,

 

se egy morgás,

se egy lépés,

még a sörényét sem rázta meg,

 

elkezdtem simogatni,

szájába tettem a kezem,

előre mutogattam,

hogy keljen fel,

 

de egy pisszenést sem hallatott,

néma csend,

talán parancsba kapta készítőjétől,

hogy maradjon így örökre,

mert így tökéletes,

s a kőoroszlán ezt meg is fogadta,

a hiú,

 

ha tudta volna,

hogy megbántott,

hátán nem lovagolhatok,

egészen a messzeségbe,

 

csak feküdt ott,

mint aki már fáradt,

még a pislogáshoz is,

mire én meghúztam a fülét,

duzzogva,

hadd fájjon neki,

 

majd ott hagytam,

remélve, hogy a vízköpő jobb pajtás lesz.