Micsoda borzasztó nap! Micsoda borzasztó péntek! Biztosan az az oka, hogy egész héten nem pihentem ki rendesen a fáradalmaimat. Sok volt már ez nekem.

Csak hunyd be szemed,

a zümmögés most jót jelent,

millió méh száll keresztül-kasul,

nektárt hoznak szirmostul,

ez idilli álomképben,

mit apró, részeg pókok fonnak,

úgy hatott rájuk a méz, mint a konyak,

hálójuk ide-oda fut, kellemes káosz,

mi úgy vonz most magához,

ez idilli álomképben,

hol a fényben sáska üldögél,

csillog, s imádkozik kegyelemér’,

vezekel, mert társai vérét issza,

éltető nedvet, mi számára ambrózia,

ez idilli álomképben.

Futsz, rohansz, céltalan bolyongásod egybeolvad ezrek tömegével. Ki tudja, merre tartasz, mi lehet ilyen sürgős. Lépkedsz utcákon, parkokon keresztül, egyenesen oda, ahová dolgod visz. Füled befogod, elnyomva a rigó fütyülését, tekinteted beszűkül, csak célod lebeg szemed előtt, észre sem veszed, amint az ágyásból egy nárcisz mosolyog rád, és bájosan sütteti szirmait a napfényben, a járda mellett, csak neked. Oly sokan veszitek körül, ő mégis magányos marad...vagy elkeseredett hajléktalan, kinek vagy dobsz egy kis aprót, vagy kineveted részegségét. Eszedbe sem jut, hogy egy napon akár te is mellé ülhetsz. Pedig ő nem kér mást, csak megértést.